OKTATÁSI KEZDEMÉNYEZÉS
AZ EMBERI JOGOK EREDMÉNYES OKTATÁSA

Felismerve, hogy az emberi jogok ügyének elősegítése alapvető fontosságú, Johannesburg városa hosszú távú együttműködést alakított ki a Fiatalok az Emberi Jogokért szervezetével azáltal, hogy hivatalos partnerkapcsolatra lépett velük. Workshopokat és tájékoztató kampányokat tartanak együtt, illetve városi hivatalnokokat képeznek az emberi jogokra. A város és Dél-Afrika hivatalos testületei felismerték, hogy ez az együttműködés nagyon pozitív hatással van a közösségekre.


„Ezt a világot a fiatalok oktatása fogja megjavítani. Ezért döntöttem úgy, hogy pártolom a programjukat. Kelet-Timorban a Fiatalok az Emberi Jogokért összefogott az ENSZ békefenntartó missziójával. Így nemcsak nélkülözhetetlen segítséget nyújtott az ENSZ-nek, hogy be tudják fejezni humanitárius missziójukat, hanem ennek során elérte az egész népesség 20 százalékát. Ez egyszerűen bámulatos.” – Elnök, Ausztrál Tanács az Emberi Jogi Oktatásért

„Nagyra értékelem a Fiatalok az Emberi Jogokért Nemzetközi Szervezetének azt a célját, hogy megismertesse a fiatalokkal az emberi jogokat, és ezáltal hozzásegítse őket ahhoz, hogy a tolerancia és a béke értékes szószólói legyenek. Szívből ajánlom a Fiatalok az Emberi Jogokért szervezetét oktatási és ifjúsági intézeteknek és szervezeteknek.” – az ENSZ Barátai alapító-igazgatója

„A ma és a holnap generációi érdekében tett jelentős erőfeszítéseikkel az egész világ számára példát mutatnak.”

„Köszönetemet fejezem ki a Szcientológia Egyháznak, amiért kifejlesztett egy egyetemes oktatási programot az emberi jogok tárgyában. A ma és a holnap generációi érdekében tett jelentős erőfeszítéseikkel az egész világ számára példát mutatnak.” – professzor, Nemzetközi Kapcsolatok és Energiatakarékosság, Franciaország

„Biztató, hogy a családokban, ifjúsági csoportokban, és más közösségi szervezetekben vannak tagjai a Szcientológia Egyháznak, akik hatékony oktatást nyújtanak az emberi jogokkal kapcsolatban.” – kongresszusi képviselő, Egyesült Államok

„Figyelemre méltó tanulási segédeszközeiknek és a tanulók érdeklődését felkeltő projektjeiknek köszönhetően, amelyeknek az a célja, hogy a fiatalok vezető szerepbe kerüljenek a közösségükben, a Fiatalok az Emberi Jogokért Nemzetközi Szervezete és ennek libériai csoportja fontos szerepet játszik a libériai emberi jogi oktatásban.” – alelnök, Libériai Köztársaság

„Ezennel írásban is kifejezem egyetértésemet azzal, hogy Los Angelesben ezentúl megünnepeljük a Fiatalok az Emberi Jogokért napját. Nagyra becsülöm a szervezetük arra irányuló erőfeszítéseit, hogy a Los Angeles-i fiatalokat bevonják az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatáról szóló párbeszédbe. Köszönöm a munkájukat, amellyel a békét, a toleranciát és a világszintű együttműködés szellemiségét hangsúlyozzák ezekben a konfliktusokkal és viszállyal teli időkben.” – 4. kerületi tanácstag, Los Angeles, USA

VILÁGSZERTE
1000
SZERVEZET
ÉS KORMÁNY
működik együtt
A FIATALOK
AZ EMBERI
JOGOKÉRT
CSOPORTJAIVAL

„Az emberi jogok és a tolerancia előtérbe helyezése alapvető fontosságú, és valóban biztató, hogy az önök intézménye ilyen jelentős szerepet vállal ebben. Az információt hasznosnak találtuk a Morális Regeneráció nevű programunkban.” – Miniszterelnök, Északnyugati tartomány, Dél-Afrikai Köztársaság

„Mi, az Amerikai Államok Szervezete részeként szeretnénk gratulálni önöknek és a szervezetüknek a kiváló anyagokért, és várjuk a további együttműködést.” – Főtitkár, Amerikai Államok Szervezete, Barbados

„A Mik az emberi jogok? füzet iskolai terjesztése e munka végzésének nagyon jó és fontos módja. Ez a kicsi füzet igen hatékony eszközt jelent ebben a fontos munkában.” – Amnesty International, Stockholm


A Szcientológia Egyház emberi jogi alosztálya és a Fiatalok az Emberi Jogokért minden évben közösen rendez egy nemzetközi ifjúsági találkozót. A világ minden részéről több tucatnyi ország képviseletében gyűlnek össze a küldöttek, és elkötelezik magukat amellett, hogy növelni fogják az ezzel az üggyel kapcsolatos tudatosságot és hogy mindent elkövetnek a támogatottsága növelésére.

A 2009-es csúcstalálkozón Genfben, az ENSZ emberi jogi intézményeinek székhelyén a fiatal küldöttek kigondolták a „Nemzetközi séta az Emberi Jogokért” akciót, és ennek eredményeképpen a Fiatalok az Emberi Jogokért sétát szervezett Dániában, Franciaországban, Németországban, Hollandiában, Oroszországban, Kanadában, az USA-ban és több másik országban. A petíciók aláíratása, amelyekkel arra biztatják a kormányokat, hogy népszerűsítsék és tartassák be az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, a békemenetekkel együtt kezdődött, és a legutóbbi rendezvényeken már több ezren vettek részt mintegy 60 országban.

„...nagyjából 96 százalékkal kevesebb panasz merül fel a nemzeti hadsereggel kapcsolatban emberi jogsértésekre vonatkozóan.”

„A Kolumbiai Nemzeti Hadsereg Emberi Jogi Iskolája magáévá tette a nemzetközi Fiatalok az Emberi Jogokért kampányt. 2009 óta, amióta elkezdtük ezt a kampányt, az emberi jogok tisztelete és megértése javult a katonáink és tisztjeink körében. Amióta az oktatási tevékenységünk kiegészítőjeként használjuk ezeket a kampányanyagokat, nagyjából 96 százalékkal kevesebb panasz merül fel a nemzeti hadsereggel kapcsolatban emberi jogsértésekre vonatkozóan.” – Igazgató, a Kolumbiai Nemzeti Hadsereg Emberi Jogok és Nemzetközi Humanitárius Törvények Iskolája

„Nagyra becsülöm a Szcientológia Egyházat a Fiatalok az Emberi Jogokért programért, amely világszerte páratlan módon alkalmazza a művészeteket az emberi jogok oktatására.” – Képviselő, UNESCO-békenagykövet

IFJÚSÁGI VEZETŐK TŰNNEK FEL

KELET-TIMORBAN

A mintegy tizenkét év során, amióta Kelet-Timor a 21. század első új önálló állama lett, mind a haladás, mind a konfliktus tekintetében a régió egyik válságövezetének számított. Az ENSZ békefenntartó erők és a Fiatalok az Emberi Jogokért társulása jelentős előrelépést jelentett a stabilitás felé ebben a törékeny demokráciában.

Az emberi jogok oktatóanyagait a régió két hivatalos nyelvén, portugál és tetum nyelven terjesztették, így az anyag eljutott a népesség 20%-ához. A tanulók most mint emberi jogi képviselők és békefenntartók jelennek meg, készen arra, hogy vezető szerepet vállaljanak az ország fejlődésében.

„A Fiatalok az Emberi Jogokért Nemzetközi Szervezete által végzett kitűnő munka bámulatos és támogatásra méltó. Megtiszteltetésnek érzem, hogy javasolhatom ezeknek az eszközöknek a bevezetését országom hivatalos emberi jogi oktatási programjába.” – elnök, Kelet-Timor

JOGOKAT MINDENKINEK

DÁNIÁBAN

A növekvő etnikai és vallásos sokszínűség e korában a Fiatalok az Emberi Jogokért vezető szerepet játszik az emberi jogok oktatásában Dániában. Olyan önkezdeményező tevékenységeket finanszíroz, mint a füzet terjesztése, iskolai előadások és nagygyűlések.

Az elmúlt évtized során végzett munkája jutalmaként a Fiatalok az Emberi Jogokért közhasznú minősítést kapott a Dán Adóhivataltól. Koppenhága városától jelentős támogatást kaptak az „Emberi Jogokért Menet”-re, amelyet az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata elfogadásának évfordulójára szerveztek, Dánia Kulturális Minisztériumától pedig az oktatási anyagokra kaptak támogatást.

„A Kulturális Minisztérium a Parlament Pénzügyi Bizottságának jóváhagyása alapján támogatást ad a Fiatalok az Emberi Jogokért szervezetnek, amely támogatás a Kulturális Minisztérium nagy jelentőségű humanitárius és jótékony célú ügyeket érintő ajánlásán alapult.” – Kultúra és Erőforrások Minisztériuma, Dánia